Főoldal

Vad Szilvia vagyok, Life & Business Coach – vagyis életvitel és üzleti élet területén vagyok személyes fejlesztő szakember. A BeHappyCoaching.hu weboldal azoknak szól, akik a túldigitalizált – és emiatt kissé elszemélytelenedett – világunkban nem feledkeznek meg a szoros és meghitt emberi kapcsolatok és az önmegvalósítás, a kiteljesedés szükségleteiről. Akik odafigyelnek magukra, vágynak rá és tesznek is azért, hogy boldog, örömteli életet élhessenek. Akiknek fontos az, hogy úgy éljék az életüket, ahogy igazán szeretnék és ne úgy, ahogy mások elvárják tőlük, vagy hagyják, esetleg a körülmények diktálják nekik. Küldetésemnek azt tartom, hogy segítsek embertársaimnak a céljaik elérésében, a személyes harmónia, a kiegyensúlyozottság, a kiteljesedés, a boldogság, az elégedettség megteremtésében – akár magánéleti, akár munka, karrier oldaláról megközelítve. Kiemelten foglalkozom a life coaching és a business coaching keresztmetszetében elhelyezkedő munka-magánélet egyensúly és a karrier-váltás, útkeresés kérdésköreivel.

Tovább
Segíthetek?

Segíthetek?

Az élet egy állandó körforgás, amely különböző ciklusok váltakozásából áll. Mindig egy kicsit többre, vagy másra vágyunk, mint ami éppen van. Ha káosz uralkodott el az életünkben, akkor a harmóniára vágyunk. Ha állandó harmóniában, nyugalomban, békében élünk, előbb-utóbb unalmasnak érezzük és stagnálásként éljük meg. Ez később átcsaphat akár abba az állapotba is, hogy langyos vízben vagy mocsárba ragadva, esetleg mókuskerékben, vagy kalitkába zárva érezzük magunkat, ekkor dinamizmusra, változásra, szabadságra, továbblépésre vágyunk. Egyik ciklusban a munka, karrier kerül előtérbe, másikban a magánéletünk, vagy az egészségünk. De egy dolog biztos ebben az állandó körforgásban. Ahhoz, hogy előre tudjunk haladni, ahhoz szükség van önismeretre, motivációra, állandó tanulásra és fejlődésre, valamint konkrét célokra és következetes, kitartó munkára, hogy a célunkat elérjük. Ebben az előrehaladásban tudok Neked coachként segíteni, bármilyen életciklusban is legyél jelenleg.

Tovább
A Coaching

A Coaching

Kezdjük azzal, ki az a Coach tulajdonképpen? A coach egy professzionális, diszkrét beszélgetőtárs, egy segítő, támogató szakember, aki inspirál arra, hogy úgy élj, ahogy igazán szeretnél! A coach segít átlendülni, ha úgy érzed, összecsaptak a hullámok a fejed felett, vagy elakadtál egy helyzetben és nem tudod, merre indulj. Arra ösztönöz, hogy fókuszálj arra, ami igazán fontos számodra. Elgondolkodtál már azon, mi a legfontosabb az életedben? A családod? A karriered? Az egészséged? A barátaid? Van valami, amit ezzel kapcsolatban el szeretnél érni? Boldogabb emberi kapcsolatokat? Harmóniát? Új kihívásokat? Jobb munkahelyet? Több szabadidőt? Több pénz? Saját otthont? Külföldi munkát? Továbbtanulást? Milyen eredménnyel lennéd elégedett? Mikor éreznéd magad igazán boldognak? A coach segítségével rendet teremthetsz a fejedben, ha úgy érzed, egy kicsit összegabalyodtak a szálak…

Tovább
Mi a Coaching?

Mi a Coaching?

Ahány coach, annyiféle értelmezés. Véleményem szerint a coaching egy interaktív, segítő, támogató, fejlesztő tevékenység, amely egy személyre szabott, cél- és cselekvés-orientált folyamatot ölel fel. A coaching arra irányul, hogy megtaláljuk azt az utat és azt a módszert, amellyel boldogabb, elégedettebb életet teremthetünk magunknak. Gyors segítséget tud nyújtani akkor, ha elakadtunk, vagy megrekedtünk egy ponton, ha konfliktusaink, dilemmáink vannak, vagy belekerültünk egy negatív spirálba. Egy külső, objektív szemlélő bevonásával könnyedén rendet tudunk tenni a fejünkben. Én legalábbis azt vallom, hogy minden fejben dől el. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy jelentősen javítson az életkörülményein, tehát a lehetőségeihez mérten elégedetten, boldogan éljen. Ám egyedül nagyon nehéz áttörést elérni. A coaching viszont éppen erre irányul: a lehetőségeket felkutatni és élni velük.

Tovább »
Mikor válaszd a coachingot?

Mikor válaszd a coachingot?

Pszichológia és tanácsadás a két rokon szakterület. A coaching a pozitív pszichológián alapul, de nem terápia, mert kizárólag mentálisan egészséges emberekkel foglalkozik, akik bizonyos problémákkal, nehézségekkel küzdenek, vagy egyszerűen csak szeretnék fejleszteni magukat valamely területen. A coaching nem a múltat és az ok-okozati viszonyokat kutatja, hanem azt, hogy honnan indulunk, hova szeretnénk eljutni és ezt hogyan lehet megvalósítani, miben kell ehhez fejlesztenünk magunkat. A coaching jelszava az itt és most, és amin fejleszteni tudunk: önismeret, önbecsülés, szemléletmód, hozzáállás. Lehetséges, hogy új információkat kell szereznünk, át kell értékelnünk dolgokat, vagy éppen prioritásokat szükséges felállítanunk és fókuszálnunk kell az előrelépéshez. Rokon terület még a tanácsadás is, ám a coach nem ad tanácsot, mert a coaching folyamat lényege az, hogy az ügyfél maga jöjjön rá a számára megfelelő megoldásra. Minden egészséges ember képes felismerni, hogyan tud elégedettebb, boldogabb életét élni és tenni is csak ő maga tud érte. Azért fontos, hogy magáénak érezze a megoldási utat, mert akkor elkötelezett lesz a megvalósításban. A tanácsadás sokszor inkább ellenállást vált ki az emberben, nem pedig elkötelezettséget...

Tovább »
Mire számíthatsz a coaching folyamat során?

Mire számíthatsz a coaching folyamat során?

Beszélgetünk és meghallgatjuk egymást. Célt tűzünk ki. A távoli célt lebontjuk apróbb részcélokra, így elérhető közelségűek lesznek. Lépésről lépésre együtt haladunk az úton, hogy a végén úgy élj, ahogy valóban szeretnél! Rám mindig számíthatsz, én itt vagyok és segítek: inspirálok, lelkesítek, bátorítok, empátiával fordulok feléd. Ha szükséges, önbizalmat, önbecsülést fejlesztek, ha kell tükröt tartok vagy provokálok, feladatokat adok, de ezt mind azért teszem, hogy a céljaid megvalósuljanak. Lesz majd jó néhány „Aha! élményed”, felismerésed: „Hogy én erre eddig nem gondoltam, pedig milyen egyszerű...”. Előbb úgy érzed, jobban, rugalmasabban tudsz alkalmazkodni a körülményekhez, a változásokhoz (ezt nevezzük egy mostanában divatos kifejezéssel rezilienciának). Jobban kezeled a stresszt, a krízis helyzeteket. Később azt érzed majd, hogy átvetted az irányítást és nem a külső körülmények hatnak Rád, hanem fordítva: Te alakítod ki, Te teremted meg majd a saját körülményeidet!

Tovább »
Miért válaszd a coaching-ot velem?

Miért válaszd a coaching-ot velem?

Amiben igazán jó vagyok: a mélyben rejlő vágyak és erősségek felszínre hozása, lelkesítés, önbizalom-erősítés. A valódi, előrevivő cél kijelölése. A sikeres stratégia és a taktika kialakítása. Kvalitatív piackutatóként kezdtem a pályafutásomat, a mélyinterjúk és csoportos beszélgetések levezetése alatt pedig sokrétű tapasztalatot szereztem az emberi kommunikációval kapcsolatban. Amit elsajátítottam többek között, az az empátia, az értő figyelem, a ráhangolódás a másik emberre, valamint a testbeszéd jeleinek érzékelését. Ennek segítségével tudom megérezni azt, hogy mi a valódi gondolata, vágya a beszélgetőpartneremnek. Ha ez különbözik attól, mint amit szavakba foglal, akkor ösztönzöm, segítem, hogy a mélyben rejlő, igazi vágyak a felszínre kerüljenek. A coaching folyamat sikerességéhez alapvető fontosságú az, hogy a megtaláljuk, mi az irány. Mert ha téves irányba indulunk, akkor vagy egyáltalán nem tudunk elérni a kívánt célhoz, vagy csak nagy kerülőúton, amely idő és energia pazarlás. Azt támogatom, hogy ki merjük mondani, amit gondolunk, hogy merjünk nagyot álmodni, a saját korlátainkat elfelejteni, a falakat áttörni. Jelszavaim a rendszerszemlélet és a proaktivitás.

Tovább »
Kiknek ajánlom?

Kiknek ajánlom?

Akik szeretnének fejlődni a munka-karrier, vagy a magánélet-egészség vonatkozásában, illetve mindezeket egyensúlyba szeretnék hozni. Mindannyian nők vagy férfiak, gyermekek és esetleg szülők is, továbbá aktívan vagy passzívan dolgozó / tanuló emberek vagyunk egy személyben. Lehetünk vezetők, alkalmazottak, KKV-s vezetők, a "képlet" nagyon hasonló. Ha valamelyik életszerepünkben túlterheltek vagyunk, vagy hiányérzetünk keletkezik, vagy a karrierünk nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, akkor az egyensúly felborul. Idegesek, feszültek, vagy szétszórtak leszünk, a stresszt, a belső feszültséget pedig sok esetben sajnos csak a szeretteink körében tudjuk levezetni, így „rajtuk csattan az ostor”. Éppen azokat bántjuk meg, akiket a legkevésbé sem szeretnénk. Ez pedig hosszútávon az emberi kapcsolataink romlásához vezethet, ezért érdemes erre a helyzetre mielőbb megoldást találni.

Tovább »
Mikor ajánlom a coachingot személyesen Neked?

Mikor ajánlom a coachingot személyesen Neked?

Ha szeretnéd tudatosan irányítani az életed, és ha hosszútávra szóló eredményeket keresel! Coach-ként abban tudlak támogatni, hogy bármilyen élethelyzetben képes legyél kapitányként funkcionálni, a saját „hajódon”, vagyis a saját élethelyzetedben, bármilyen legyen is az. Segítek, hogy magadhoz ragadd a kormánykereket és ne engedd ki többet a kezedből! A problémákról a lehetőségekre helyezzük a fókuszt. Támogatlak, hogy bízz magadban, mert hiszem, hogy képes vagy rá és lesz erőd végigvinni, amit eltervezel.

Tovább »